Baráti körünk kezdetben két fővel indult 1995. február 21-én. 1997. november 12-én átszerveződött és 10 alapító taggal egyesületté alakult. Ugyanebben az évben az egyesület tiszteletből felvette a Kandó Kálmán nevet. 1999. április 30-án újabb átalakulás történt, mert a Kandó Egyesületet megszüntettük, ennek utódja a jelenlegi Verebély László Vasúttörténeti Egyesület.

Céljaink között szerepel a szervezetünk által Kapostüskeváron létrehozott vasúti gyűjtemény bővítése, állandó kiállítóhelyünk működtetése a kapostüskevári vasúti megállóhely további parkosítása, szebbé tétele, szabadidő -és kisvasúti park létrehozása, az ország és a megye vasúttörténetének megismerése, megismertetése, a vasútnak, mint lehetséges közlekedési eszköznek a népszerűsítése, a környezetvédelem fontosságának hangsúlyozása, a korszerű gyors megbízható vasúti közlekedés megvalósulásának elvi támogatása, a vasútmodellezés népszerűsítése. Szervezetünk Magyarországon ma is az egyetlen egy hivatalosan bejegyzett vasúttörténeti egyesület.

Az egyesületünk feladatai között szerepel a Somogy megyei meglévő és a már megszűnt vasútvonalak feltérképezése, valamint az ezzel kapcsolatos megmaradt anyagok összegyűjtése, bemutatása.

Társaságunk eddig a vasút népszerűsítésének keretein belül több kiállítást is tartott megyénkben és megyénken kívül.

Egyesületünk együttműködik a Városi Baleset megelőzési Bizottsággal, valamint tagja a kaposvári Civil Háznak, a Vasutas Települések Szövetségének és a Vasúti Polgárőr Egyesületnek is.

Egyesületünk főbb tevékenységei:
A MÁV-nál üzemelő gőz-, dízel-, villamos mozdonyok, motorvonatok, valamint az egyéb más vasúti járművek bemutatása.
Vasúttörténeti előadások, modell-, makett- és vasúttörténeti kiállítások szervezése, lebonyolítása.
Vasúti régiségek, relikviák gyűjtése, rendszerezése, vasúttörténeti kirándulások szervezése.
Kapcsolatok felvétele a hasonló tevékenységet folytató szervezetekkel, egyesületekkel, baráti körökkel és klubokkal. 

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, úgy szívesen állunk rendelkezésükre elérhetőségeinken.
 Üdvözletem: 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
                     Kemenczei Róbert  elnök
 
 


Kemenczei Róbert elnök:

+36 30-244-8188
Brolly Péter titkár:

+36 20-447-7011
Erdős Kornél elnökhelyettes
:

+36 70-527-5410

Kelenföldi Ferenc elnökségi tag: +36 20-457-22-37

E-mail:  vlvte@freemail.hu

info@kolas.hu

Levelezési cím:
Kemenczei Róbert - Verebél
ÿ László Vasúttörténeti Egyesület,
H-7400 Kaposvár, Kinizsi Lakótelep 42.

Bankszámlaszámunk:
Nagybajom és Vidéke Takarékszövet 67100073-10008267-00000000